c) Heves megyének, Komáromy Józsefné segélyezéséről:

Full text search

c) Heves megyének, Komáromy Józsefné segélyezéséről:
Kebelökbeli Mezősas helységben lakó Komáromy Jósefné február 17-éről följelentvén a honvédelmi bizottmány elnökének, miszerint nyomasztó betegségben s régóta sinlő férje s három gyermekei életfentartására vonatkozó gondjait azon szomorú csapás is nehezíti, hogy bekövetkezendő aggkorának reméllett támaszait, három fiát az édes haza megmentésére Erdélybe küldvén, ezek kőzül 2 a Szeben alatti véres csatában, elhullott, a harmadik pedig ugyanazon csatából sebesülten tért haza – ezen könyörtelen állapotában kéri magát némi segélypénzzel megvigasztaltatni, – e kérelem folytán oda utasíttatik a megye közönsége, hogy a nevezett családanya panaszos ügyét minden ágazataiban megvigasztaltatva,* ügye miben létéről hova elébb kimerítő jelentést tegyen; az előadás valósága esetében tudtul adván a nevezett szegény özvegynek, hogy neki gyámoltalanságában támaszt nyujtani a kormány szent kötelességének ismérendi.
Helyesen: megvizsgáltatva.
Egykorú másolat, O. Lt. OHB 1849: 2190.
Mellette Komáromy Józsefné fenti tartalmú kérvénye. Heves megye azt válaszolta, hogy a megyében Mezősas nevű község nincs, csak Tiszasas, ezért a fenti szövegű rendeletet Bihar megyének küldték meg április 12-én. (O. Lt. OHB 1849: 5231. sz.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť