b) Nagykátáról a Csányinak és Duscheknak írt levelekről és a Debrecenbe küldött fegyverkészítőkről:

Full text search

b) Nagykátáról a Csányinak és Duscheknak írt levelekről és a Debrecenbe küldött fegyverkészítőkről:
A csata forrásban van az egész vonalon 5 óra délután, s eddig nincs baj, s így ha Isten úgy akarja – már nem is lesz.*
Április 5-én még nem volt csata, csak a seregek felvonulása folyt a másnapi isaszegi csatához.
Tegnap nagyon lehangolt futásnak eredt az ellenség, mert 24 óra mulva nekem kellett a csatatéren hagyott halottainak eltemetéséről gondoskodni, kiknek sorában kísérőim elhagyott sebesültet is találtak.
Nyitottan küldök két levelet, egyiket Csányinak, másikat Duschek status titkár úrnak szóllót,* fontos mind a kettő, az első gyors és biztos elküldést igényel, ha tartalmával egyetérteni méltóztattok, de az első igényli még Kun Gothard főispánnak elküldését és igényel pénzküldést mind általában az erdélyi hadsereg, mind különösen a székelyek felszerelésére nézve.
A két levelet l. alább, a 488. és 489. szám alatt.
A csata eredményeiről holnap, mint szinte sok fontos egyebekről, ha reáérek.
Most még csak azon egyet, hogy Wagner tüzérőrnagy, Görgei tábornok főhadszerésze, utasításomból küld egy puskamívest 60 legényével Debreczenbe, kiket alkalmaztatni kérek, bár a hadügyministerium már egyszer vissza küldötte, min annyival inkább csodálkozom mert miolta a táborban vagyok, több levelét vettem, hogy fegyverünk nincs és Nagyvárad igen keveset készít és mégis vissza küldi, kik készítteni tudnak, akarnak is.
Isten velük.
Ered. fogalm. O. Lt. OHB 1849: 4202.
Ered. tiszt. O. Lt. OHB 1849: 5350.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť