a) Lahner tábornokhoz, a nagyváradi fegyvergyár Szegedre költöztetéséről:

Full text search

a) Lahner tábornokhoz, a nagyváradi fegyvergyár Szegedre költöztetéséről:
Értesülvén arról, hogy az ellenség Tokajnál a Tiszán átkelt, felhivom Tábornok Urat: miszerint Nagyváradról minden ottlévő fegyverneműeket s egyéb álladalmi javakat, halasztás nélkül Szegedre szállittassa, és csak azokat engedje Pestre jőni, mellyek már ide oly közel értek, hogy az ellenségtől biztositva vannak.
Más.: H. 2. H-Mce 50.
Ered. fogalm. O. Lt. OHB 1849: 8796.
A rendeletről Kossuth másolatban értesítette a hadügyminisztériumnak is Molnár Ferdinánd ezredes, hadügyi osztályfőnök viszont jún. 30-án azt az utasítást küldte Lahnernek, hogy az előző napi rendeletet ne vegye figyelembe, hanem maradjon a fegyvergyárral Nagyáradon, mert Bem győzött a cári csapatok ellen.* Azt az utasítást adta Lahnernek, hogy ha költözni kell, ne Szegedre, hanem Aradra költöztesse a fegyvergyárat, addig is figyeljék az erdélyi katonai helyzetet. (Hadügymin. 1849: 31652. sz.) – Lahner júl. 6-án Szegedről írt jelentésében közölte, hogy a rendeletet végrehajtotta, júl. 2-án és 3-án több mint ezer szekér szállította Nagyváradról Szegedre a fegyvergyár kellékeit és az állami javakat. Molnár ezredes rendelkezését csak annyiban vette figyelembe, hogy a még útban lévő szállitmányok úti céljául nem Szegedet, hanem Aradot jelölte ki (OHB 1849: 8986. sz.)
A hír nem felelt meg a valóságnak. Bemnek ezekben a napokban két ütközete volt a cári csapatokkal: Jádnál jún. 27-én és Olaszfalunál jún. 28-án. Mindkét ütközet a magyar csapatok visszavonulásával végződött.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť