Egyesületek és intézetek.

Full text search

Egyesületek és intézetek.
Iparegyesület. Rajz-iskolánk népessége mind inkább növekszik, – már 72 tanuló van beirva, pedig a jelentkezés még folyton foly, pedig a mesterségi fiatalság azon növendékei, kik az inas évekből még ki nem keltek, be sem fogadtatnak. – E sürü torlódás egy részről, s azon tekintet más részről, hogy az inasok is nyerhessenek oktatást: Glembay Károl rajzoktatónkat arra birta, hogy ünnepeken és vasárnapokon délután is órákat adjon épen ugy ingyen, mint teszi a délelőtt órákban, azon egy kikötéssel, hogy délutánokon a mester-inasok is türve legyenek a többi tanuló által. – Igazgató választmányunk szives köszönettel egyezett meg Oktató ur nemes ajánlatában, – minek következtében ezután az ünnep- és vasárnapok délutánjain is, 2–5 óra között, ingyen rajzoktatás fog adatni, s abban a mesterinasok is részt vehetnek. – Mart. 7-kén 1846 Csanády, jegyző. –
Iparegyesület. Figyelmeztetés a közgyülésre, mellyet az iparegyesület f. mart. hónap 11-kén, azaz szerdán délután 5 órakor fog saját szállásán (ujvilág-utczai, Ilkey-féle házban) tartani. Mint hirdetve volt, e közgyülésnek tárgya: az oktatók választási módjának meghatározása. – Hivatalos az egyesületnek minden tagja s minden ügybarát. – Mart. 7. 1846.
Csanády jegyző.
A védegyesület Zsomboly vidéki osztálya a honi áruknak jobb kelendőséget szerzendő, februar 15-kére tánczvigalmat rendezett, mellyre a meghivottak honi kelmékből készült ruhákban megjelenni kérettek. És e szónak „honi” varázs ereje lőn, mert midőn szerény földmivelő mezővárosunk csak sikerültebb táncz-estélyein láthat két, vagy háromszáz vigadót, büszke örömmel hirdethetem védegyleti tánczmulatságunkról, miként az háromszorosan is népesebb vala, mert ebben hat ezernyi népességünk legalább is egy nyolczada vőn részt; – és ez nem mind, minek örülünk, de a lelkesedés, mellyel ifjaink, s véneink, földmivelőink, s uraink honiabb, és nemzetiebb ruhában megjelenni buzgólkodának, a lelkesedés, mellyel a védegylet 375mindkét köztiszteletben álló elnöke, munkás igazgatója, és számos honfiak tiszteletére vígpoharak üritetének, – mondom e lelkesedés, melly akadékos kereskedőinket is megnyeré a védegyletnek; – ez dagasztá kebleinket honfi örömre. Sok fővárosi táncz-estélyeket tölték már, azok talán diszesebbek, talán népesebbek is valának, de örömteljesebb, – nekem legalább egy sem vala. Sok illy szellemű vigalmat uraim! a védegyletnek, és virulni fog, virulni kell a honi iparnak. Zsomboly Torontálban febr. 20-án. B.
A magyar academiában f. h. 2-án a törvénytudományi osztály tartotta szak-ülését, mellyben a) Sztrokay A. r. t. a mathematicus nevezetnek a római törvénytárban, és latin iróknál szokásba vett értelméről, s általában a törvény-ellenes szokás fonák következéseiről értekezett. b) Fogarassy I. r. t. „a kereskedői könyvvitelről”” készitett, rövid időn nyilvánosságot látandó munkájából olvasott fel egyes helyeket. Mennyire kivehető volt, de hiszen mit is várhatni egyebet tőle, a munka mind nyelv, mind tárgy tekintetéből kitünőleg jeles. Megjelenése ez annyira avatott kézzel irott munkának nagy hiányt pótaland indirecte is a kereskedőség magyarításában. Most midőn ez ügyet az iparegyesület erélyesen felkarolta, miután kebelében a kereskedelmi könyvezésről hasonlókép számvitelről, és váltó s hitel törvényeinkről, főkép comparativ tanitási modorban minden kedden pénteken esti 7–8-or magyar leczkék tartatnak. – c) Tóth Lőrincz l. t. olvasta lelkes bevezetését és némelly 376helyeit a törvényszéki nyilvánosságról szóló munkájának. Mint látszik e munka is diszére válandik irodalmunknak, s hiheetőleg ohajtott némi nemű kalauzul szolgáland törvénykezési eljárásunk reformjában.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť