PEST sept. 11-kén.
PEST sept. 11-kén.
Az ország küldöttsége szombaton délben fogadtatott a király által:
Ő felsége a küldöttségnek következő választ adott:
„Nehezen esik szívemnek, hogy az országos választmány által kifejezett nemzeti kivánságnak, lejövetelem iránt, elgyengűlt egészségi állapotom miatt eleget nem tehetek.
„A törvényjavaslatokat meg fogom vizsgálni, s ha azokra nézve valami észrevételem volna, azt senki ne magyarázza úgy, mintha a már fenálló törvényeket félretenni vagy megsérteni akarnám.
„Ismétlem, hogy eltökélt akaratom: magyar koronám birodalmának törvényeit, integritását és jogait királyi hitem szerint fentartani.
„A mi a többi önök által érintett pontokat illeti, ezek részint már a nemzet kivánatai szerint elintéztettek, részint a legrövidebb idő alatt a ministerium útján nyilvánítani fogom irántok szádékomat.”
Ez tehát az országos küldöttség Bécsben járásának eredménye.
Hihetetlen, és mégis igaz. A dolog tökéletes megértésére még némelly tények elmondása szükséges, hadd lássa meg a szegény magar, hogy fejedelmének elgyengült egészségi állapotával visszaélve, miként árulta el a camarilla e nemzetet.
A ministerelnök és az igazságügyminister, mintegy két hét óta Bécsben időztek a következőknek kieszközlésére.
a) Parancsolja meg a király az országbani hadseregnek, hogy a pártütők ellen, kik a törvény ellen fellázadtanak, híven és vitézül tejesítse honvédelmi kötelességét szintugy, mint aa magyar hadseregek a hon védelmétől elvonva szolgálnak Olaszországban, az austriai császárnak érdekében.
b) Mondja meg őfelsége, hogy a Horvátország irányában fenforgó kérdéseknek, a magyar nemzet azon készségénél fogva, miszerint minden méltányo és igazságos kivánatot teljesíteni hajlandó, békes úton kelletvén kiegyenlítetni, Jellacsich ne merészelje az országot megtámadni.
c) Jőjön le őfelsége az országgyülést személyesen berekeszteni.
d) Szentesítse azon törvényeket, mellyeket saját fölhívása következtében, saját felelős ministeriuma előterjesztésére az ország védelme s a pénzügy tekintetében a törvényhozás alkotott.
Ezek voltak a ministerium kívánatai. S ha csak azt nem akarjuk feltenni, hogy a király nem akarja a pártütés ellen védeni a törvényt, mellyre megesküdött, s az országot, melly ország hűségének dynastiája existentiáját köszönheti, lehetetlen csak álmodni is, hogy e kívánatokat megtagadhassa: s hogy a király Magyarorszg megtartására csak ennyit akarjon tenni.
És mégis hazánknak mostani rettenetes perczeiben, midőn a magyar falvak fölégettetnek, a békés magyar nép barbár módon legyilkoltatik, midőn a vad pártütés irtó háborút visel a szgény magyar nép ellen, ministereink tíz napig kóvályogtak Bécsben a nélkül, hogy valaki velök komolyan csak szóba is állna. És végre egy emlékiratra utsítattak, melly emlékirat már akkor, midőn ministereink, kik magyar dolgokban a magyar királynak egyedűl törvényes tanácsosai, fel sem véve, meg sem szólítva Bécsben időztek, a bécsi ministerium által ő felségének beadatott, s ő felsége által a nádorhoz saját ajánló kézirata mellett leküldetett.
Ezen emlékiratban semmi kevesebb nem foglaltatik, mint az, hogy Magyarország önálló kormányzata az austriai irodalom egységével és jóllétével ellenkezik, az eltorzított magyarázatu pragmatica sanctióval nincs öszhangzásban, s hogy ő felségének nem volt joga a mult országgyülés törvényeit szentesíteni.
És ezen emlékiratot maga a fejedelem küldi le, a kinek igen jól kell tudni, hogy Magyarország önálló kormányzata nem új jognyerés, hanem azon alapfeltétel, mellynek alapján háromszáz év előtt az austriai háznak a magyar korona átadatott, mellyre azóta minden király megesküdött, melly az 1790-ki 10-e t. ez által olly ünnepélyesen biztosíttatott.
Már most tehát tudjuk, miért van lázadás Magyarországban, miért irtják, pusztitják s ölik a barbár szerbek a magar népet; tudjuk, miért készül beütni vagy már be is ütött Jellasich az országba; tudjuk miért nem lehetett a sz. tamási sánczokat bevenni: tudjuk miért zsibbasztatott el a magyar ministerium kezei között minden törvényes eszköz a haza megmentésére.
De még itt sincs vége a dolognak. Ő felsége ugyanazon legfelsőbb kéziratában, mellyel az ő királyi esküjétgúnyoló emlékiratot leküldeni méltóztatott, még azt is mondja, hogy a magyar ministerek menjenek fel Bécsbe a horvát ügek kiegyenlitése iránt tanácskozni, a magyar ministerek pedig már ekkor Bécsben voltak s velök senki szóba sem álott. Mondja azt is, hogy Jellasichnak is hasonlót parancsol, Jellasichoz pedig illyen parancs nem érkezett.
Mondja végre, hogy a békes kiegyenlítés végett mindkét részről a fegyveres megtámadás abban hagyassék, s hogy ezt Jellasichnak is megparancsolja. Mig ellenben a bécsi ministerium Jellasichnak pénzt, ágyúkat s lőszereket ad a törvény elleni pártütés sikeres folytatására, Jellasich ő felségének péterváradi főparancsnokát b. Hrabovszkyt hivatalából elkergeti, minden seregét a Drávához vonja, s egyik tábornoka Neustädter által nyomtatott proclamatióban tudtúl adja, hogy Magyarországra beűt.
És ezen ellentétek növelésére ő felsége, ki junius 10-kei manifestumában a magyar ministerium ellengjegyzése mellett b. Jellasichot a törvény iránti engedelmességre meginti, különben őt pártütőnek nyilatkoztatja ő felsége, ki aug. 31-kén a nádornak azt irja, hogy Jellasichot békes kiegyenlités végett Bécsbe rendeli, s az ellenségeskedésektől eltiltja, sept. 4-kén csakugyan egy kéziratot bocsát Jellasichhoz, mellyben mindezekről egy szó sincs, hanem ellenkezőleg az van, hogy Jellasich mindig igen derék, hű, loyalis ember volt, s hogy annak okáért ő felségének örömére szolgált őt hivataliba visszahelyezni, mellyektől gyanusítások (Unterstellungen) alapján felfüggesztette, intvén őt magasztalásokkal, hogy im Interesse der Gesammt-Monarchie továbbá is ollyan ember legyen, mint eddig volt.
Ez dolgainknak valódi állása. S ha látjuk, hogy a fejedelem nevében minő egymással ellenkező s a törvénynyel és királyi eskülvel össze nem hangzó rendeletek adatnak ki: lehetetlen alattvalói hűségünk érzetében mély fájdalommal meg nem győződnünk, hogy valósággal igaz, a mit ő felsége az országos választmánynak maga magáról mondott, hogy egészsége elgyengűlt.
Magyarok! fogjuk-e mi engedni, hogy királyunk elgyengűlt egészségvel Magyarország ellenségei ennyire visszaéljenek?
Fogjuk-e tűrni, hogy a magyar nép saját hazájában vagy kiirtassék, vagy pedig elveszítse szabadságait, mellyeket a nemesség nagy lelkűsége neki megadott, s a nép adójával s a nép véres verejtékével idegenek számadás nélkűl sásárkodjanak, s hazánknak harczra termett fiait a nemzet szabadságának elnyomására vagy külháborúkba vezessék?
Nem – mi ezt túrni nem fogjuk. Mi fejedelmünknek rendűlhetlnül hívei vagyunk, s ha a trónnsnak elleneségei királyunk elgyengült egészségével visszaélve olly lépéseket tesznek, mellyek ez országot s vele a királyi széket s az uralkodó házat végveszély felé sodorják – mi – e hű magyar nemzet fel fogunk állani, mint egy férfiú, megtartani királyunk alkotmányos trúnusát, mellynek a magyar nemzet törvényes jogainak épségben tartása nyújthat csak rendíthetlen talapot.
Ha valaki ocsmány czéljainak előmodzítása végett azzal hiteget, hogy a magyar nemzet akrámelly töredéke el akar térni a király iránti hűség ösvényéről, mondjátok meg neki, hogy ez alávaló rágalom, adjátok őt át a büntető igazságnak, mert ezen bujtogatóknak más czélja nincs, mint elszenderíteni a magyar népet, hogy ne védelmezze a királyt, ne védelmezze a hazát, hanem gyáva türelemmel nyujtsa oda nykát a pártütők pallosa alá, kik e türelmet arra használják fel, hogy a magyar falvakat leégessék s a ki magyar nevet visel, legen férfiu, legyen gyermek, legyen elaggotdt öreg vagy gyámoltalan asszony, leöldössék irgalmatlanul, miként ezt a temerini magyarok, miként ezt az alföldön már annyi magyar község szomorún tapasztalá, mellyek vagy le gyilkoltattak, vagy hontalan bujdosásra kényszeríttettek saját hazájukban.
Ha van isten a magasban, ezen borzasztó árúlásnak nem adhat diadalt.
Ha nem akarja a magyar, hogy kiirtassék, védenie kell magát, védenie királyát, mert igaz a költőnek ama szava: „ébren légy magyar, őrt ki fog álni, ha nem te hazádért!”
Szegény, szegény hazám! szegény elárult magyar nép!
