– Gömörből 1300-an önkényt ajánlkozánk, hogy folytonos gyakorlatban leendvén, a táborba rendelő ministeri rendeletet várni fogjuk. Néhány rövid nappal az ajánlkozás után már senkit sem kötelezett saját aláirása. Egyszer a tiszti kar miatt volt lárma, hogy az állítólag nem tehet illy szolgálatokat, majd a felső vidéki tótok nézettek borzasztóan félelmeseknek, ha egyszer a legbátrabbak a megyéből eltávoztak, majd az önkényt fölajánlkozás roszaltatott, s mindent a sorsra kivántak bízni stb.
F. h. 22-kén tartottunk a főispán jelenlétében „állandó bizottmányi rendkivüli nagygyülést”, s megmozdúltunk valahára magasságos állásunkból. Másfél hét mulva tehát Pesten leendünk, ha Dunán túlra küldetünk.
A „nagyszombati Vezető” czimű tót lapot kár figyelemmel kisérgetni, mert a ministeriumnak kötelessége volna azt betiltani. A szabad sajtó senkit sem jogosít föl, hogy korlátlanúl ássa alá a tisztább társadalmi élet gyönge épületét. Francziaország politicai lapokat is betiltott, s ha a Martiust sajtópörrel infetálni lehetett, hir közléseért, akkor kétségtelenül betiltandó olly lap, melly a haza jövendőjét fanatismus lángjával fenyegeti elborítani. B. I.
Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?
Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?
Vyhľadávajte v desiatkach miliónov novín, denníkov a týždenníkov, športových časopisov a časopisov pre ženy!