FŐVÁROSI UJDONSÁGOK.
FŐVÁROSI UJDONSÁGOK.
A hadügyministerium katonaköpönyeges hivatalnokai, kissé megnehezteltek, hogy rájok kiáltottunk; s egy mérgeske nyilatkozatot adtak be hozzánk, mellyben, minapi kérdésünkre azt felelik, hogy a kapott köpönyegek árát, fizetéseikből levonják. Ez tehát eddig jól van. Csakhogy ezzel még nincs elütve az egész dolog. Mert nagy naivsággal azt vetik utána a nyilatkozó urak, hogy „illy föltétel mellett mi is kaphatunk, ha folyamodunk.” Köszönjük szépen! De mi illy ajánlat elfogadására nem tudnánk vetemedni; nem, kivált most, midőn a zászlóaljak tetemes szaporitása következtében végnélkül gyülekező újonczok gyors fölruházása miatt, annyira meg van szorúlva a kormány, miszerint kénytelen volt a vidék minden hatóságat felszólítni, hogy mesterembereik által minél hamarább, s minél nagyobb mennyiségű montourokat készíttetvén, a katonaságnak öltönyökkeli gyors ellátásában segédkezet nyujtsanak. Azért a haragos nyilatkozók is sokkal jobban tesznek vala, ha magok csináltatnak maguknak, s nem fosztják meg a statust, a nagy ügygyelbajjal beszerzett készlettől.
– Hirsovár közönségünk a napokban pénzért is megvett volna már egy kis ujdonságot, ha az Bécs felől jövendett. Hanem bezzeg kapott már tegnap, csakhogy nincs benne köszönet! A mi kegyelmes jó királyunk, megint egy teleshatalmu biztost küld nyakunkra, ki méltó utóda Lamberg és Jellechich dicső elődeinek, mert e kir. biztos nem más, mint maga a híres neves prágai hóhér Windischgrätz. E hír az első perczben kissé megdöbbentett bennünket, mert megvallva a valót, e körülmény csakugyan neveli fejünk fölött a veszélyt. De jól van ez így. Hadd merítse ki a camarilla a gazságnak egész forrását, hadd kényszerítsen bennünket az önvédelem legutolsó eszközéhez nyúlni. Úgy is élet halál harczot kell vívnunk minden esetre; mert ha buktunk most, föltámadásunk alkalmasint csak az itélet napján lesz; ellenben ha győzünk, majd lesz rá gondunk, hogy szabadságunkat egy maradandóbb alapra építsük, s föl fogjuk találni a villámháritót, melly az illyenféle menykövektől örökre megótalmazand bennünket. – Szathmári K.
