A teremi csata (Erdélyben).
A teremi csata (Erdélyben).
A Nyárád mentében és Marosszék szélén – irja a kolozsvári Ellenőr – f. hó 11-kén este mintegy 1000 főnyi lándsás és vasvillás oláh vonult N. Teremi felé, a végfalvakat megtámadással fenyegetve; melly hirre Fintaháza, Lukafalva és Henczfalva mintegy 200 lakosai harczi rendben indultak, fogadni az ellent, s megküzdeni az első népháborút. A székelység valódi harczi tűzre volt gyúlva, készebb utósó csepp vérét kiontani, mint futással meggyalázni a székely nevet. Azonban a vitéz csapat senkit sem találván, azon gyanura, hogy talán az ellenség Ujfaluba vonult, a tudósító Dózsa Lajos, rögtön mint kém Ujfaluban megjelent; hol is a biró illy tartalmú levelet nyujtá neki át, mellyet a bujtogatók előtte való este küldöttek: „A kinek tetszik, siessen át Teremibe, felesküdni I. Ferdinánd császár hűségére, de ma este, mert holnap korán tovább megyek; al. szolg. B. F.”; a levél hátán pedig: „precepe fratye” (értsd öcsém). Ezzel a csapat Teremi felé vonult; de senkit sem látván, szétoszolni kezdettek; midőn egyszerre e temeri s ujfalvi erdőkből egy nagy sereg lándsás oláh fejlett ki; mellynek egy része a rendetlenűl szétoszolva haza térő székelyek hátulját szörnyű ordítások közt megrohanja, néhányat agyonver. E közben derék székelyeink összeszedvén magukat, s fegyvert töltvén keményen kezdenek tüzelni a mindegyre szaporodó oláhokra, s azután szuronynyal megrohanták a tízszerte nagyobb számú lándsás hősöket, kik rémítő jajveszéklések közt nyakrafőre futottak az erdők közé. Az oláhság féktelensége kimondhatatlan. Ugy látszik, infestálják mindenfelé a székelységet, melly már is el van keseredve. A megyei nép az anarchia örvényébe sülyedett, ha az illetők tovább is tétováznak, csak a legiszonyúbb vérontás után fog lecsillapulhatni ez olly aljasúl fellázított nép. Marosszéken számos bujtogatók elfogattak.
