Erdélyből.
Erdélyből.
– Erdélyből minden közlekedés el van zárva; néhány nap óta sem leveleket sem hirlapokat nem kapunk. Tegnap érkezett hozzánk egy erdélyi hazánkfia, kinek elbeszélése után tudjuk a következőket. Az oláhság mintegy 15 helyen gyűl össze és alkot roppant tömegeket, hol magát biztos védelmi állásba teszi, s honnan csapatonként járnak ki rabolni és öldökleni. Az országutak sehol sincsenek bátorságban, az utasokat elfogják s a legiszonyúbb kinzások közt végzik ki őket. Igy a többek közt Zalatnáról N. Enyedre menekülni akaró, mintegy 1200 tagból álló embereket, kiknek nagyobb része bányász tiszt volt, az úton körülfogtak, s olly rémítő konczolást vittek rajtok végbe, hogy közőlök alig 40-en menekülhettek Enyedre, a többieket mind legyilkolták. Sárdon pedig (Alsófehérben) a lakosokat egy roppant mély üres kútba hányták be, s a szerencsétlenek mindnyájan itt lelék irtózatos halálukat, mert midőn a kút már tele volt, az oláhok köveket hánytak rá és betemették. – Az oláhok közt szétszórva majd mindenütt van katonaság, azok rendezik és vezérlik őket. A székelyek szinte irtó háborút kezdettek az oláhság ellen, de nem levén vezéreik, megtámadásaikban nincs olly rend és összetartás, mint az ellenfél részéről. Aztán fegyverök is kevés, ágyúnak még mindig nagy híja van; holott az oláhok naponként több több fegyver és ágyúkkal láttatnak el. Puchner tartja őket mindennel Szebenből. A szászok csak nézik a véres drámát, és lázító bujtogatásaikkal szítják az oláhokban a magyarok elleni boszú tüzét.
