HETEDIK FEJEZET • Amelyben arról van szó, akiről a nótát írják
HETEDIK FEJEZET • Amelyben arról van szó, akiről a nótát írják
Most már nyilvánvaló volt, hogy Brunszvik kisasszony tartja fogságban az egykori Galgóczit, akinek személyéhez annyi reménységet fűztek vala a Tabánban. Még csak az volt bizonytalan, hogy Galgóczi önként vagy erőszakkal sodródott mostani helyzetébe. Kuvik, a dalos füzérek árusa, aki szerelmi költeményeit a vásárokon árulta, miután előtte hintáslegény hangon elénekelte azokat, és ilyenformán bizonyos összeköttetést tartott fenn a tabáni (de más városrészbeli) női szívekkel, Kuvik két dal éneklése közben odavetőleg megjegyezte:
– Galgóczi meghalt volna, ha Brunszvik kisasszony pártfogásába nem veszi.
Miután szobalányok mutatkoztak a vásárban, Kuvik megint dalolni kezdte a saját szerzeményű dalt olyan szívhez szóló hangon, amint csak ő tudta. Bizonyos szünetre kellett várni, amíg Kuviktól megint kérdezősködni lehetett:
– Hát nem volt Galgóczinak senkije, aki törődött volna vele?
– Senki se törődik többé azzal, akiben meggyullad a pálinka. Magának, egyedül magának kell elégni – válaszolt Kuvik.625
A Zöld Ászban is sokat beszélgettek Galgóczi különös állapotáról. Senki se csodálkozott, hogy Jolán fekete szoknyában és fekete harisnyában járt a vendégek között, a leányszobájából néha fertályórákig hangzott a sírás, amint csak azok a nők tudnak sírni, akik valóban szenvednek a négy fal között, és addig nem mutatkoznak emberek előtt, amíg ki nem sírták magukat. Rimaszombati úr elsötétedve, ujjai között fogpiszkálót pergetve várta a negyedórás sírások bevégzését. Ha néhány perccel tovább hangzott a zokogás, meghatottan a kamrácskához lépdelt, hallgatódzott, és halkan kocogtatott:
– Egyelőre elég volt, Jolán. Majd később folytatjuk – mondta figyelmeztetőleg, mintha ettől a nőies dolgokkal szívesen foglalkozó úriembertől függött volna, hogy mennyit szabad Jolánnak „egy ültében” sírnia a szerelem emlékére.
Megfogadta Jolán a Rimaszombati tanácsát? Megfogadta, mert a nagy bánat közepette jólesik, ha valaki törődik azzal, hogy mennyit sírjunk, hogy meg ne ártson. Már csak azért is, hogy ne legyen igazuk azoknak, akik azt jövendölték, hogy Bicskei és Bocskai után most a korcsmároslányon van a sor, hogy felakassza magát. (Abban az időben a Tabánban az egyszerű emberek nem gondolták, hogy más úton is meg lehet válni az élettől, mint akasztás útján.) Jolán rizsport hintett az arcára, megfésülte a haját, mégpedig vizes kefével nyakszirttől felfelé, mint a szomorú nők szokták, igen fehér arccal jött elő szobácskájából, és egy sorsában megnyugvó vértanú csendességével járt-kelt vendégei között. A térről néha felhangzott a dalfüzérárus éneklése, az ének egy jó családból való leányról szólott, aki méltatlanra pazarolta szerelmét. Lehet, hogy Kuvik éppen a jelenlegi esetről költötte a dalt, de ez nem volt egészen bizonyos.
