Ki volt atyám a valóságban?

Full text search

Ki volt atyám a valóságban?
Bizonyára mások is emlékeznek még rajtam kívül a pesti és vidéki társaságokban egyenes termetű, mindig a legutolsó gentleman-divat szerint öltözködő alakjára (bár foglalkozására nézve nyíregyházi köz- és váltóügyvéd volt), gavalléros passzióira és kimondhatatlan komolyságára. Én nevetni nemigen hallottam őt; mosolyogni is sokkal ritkábban, mint bárkit. Azt mondják, mikor Benczi Gyulát, a cigányprímást hallgatta, néha napokig is egyik-másik alkalommal: nem mozdult egyetlen arcizma se, pedig a híres prímás mindenkiből kimuzsikált valamely érzelmet. Igaz, hogy atyám sohasem „ivott”, tehát nem is duhajkodott; igaz, hogy atyám néha a cigánymuzsika mellett kártyajátékot is űzött hozzá méltó ellenfelekkel, akik látszólag éppen úgy nem törődtek a nyereséggel vagy a veszteséggel, mint atyám; igaz, hogy énekelni, tréfálkozni, hahotázni sohase hallotta senki, és szinte suttyomban adott pénzt Benczi Gyulának, télikabátot a banda tagjainak, megunt ruhát, viselt kalapot a klarinétosnak, akit kedvelt, és délután az410 irodájába rendelte, mint valami ügyfelét, és tanácskozott vele, hogy melyik ruhájával ajándékozhatná meg számtalan ruhái közül, mert a pesti szabó jóformán minden héten küldött valamely barna dobozt a címére. A klarinétos néha kiválasztott magának egy pikémellényt vagy egy pár gomboscipőt, vagy egy világos kalapot, mert a cigányok az ilyesmit szeretik. (Később, mikor termetben atyámhoz kezdtem nyúlni: atyám ruhásszekrényei előtt álldogálva sokszor eszembe jutottak a Benczi-bandának ezek a művészei, akik ugyancsak így kunyorálták el atyámnak nyakkendőit, fodros, biedermeier-ingeit, hatalmas fehér zsebkendőit, amelyeket pesti utazásaiból hozott magával.)
Atyám egyébként „otthonülő” ember volt, és csak kivételesen maradt el éjszakára hazulról. Délelőtt a „törvényszékre” járt, mint mondani szokta, amikor felöltője zsebébe gyűrt néhány aktát azokból az aktacsomagokból, amelyek irodaszobájában rendszerint egy öreg honvéd felügyeletére voltak bízva. Az öreg honvéd fidibuszt vagdosott, az íróasztalához igazította a köpőládát, a papírpárnával bélelt karosszékéből legfeljebb abból a célból állt fel, hogy hosszúszárú pipáját meglengesse az irodában, aztán megint csak üldögélt, és ha járatlan falusiak, környékbeliek, hetivásáros, Tisza menti emberek megzavarták, mérgesen kiáltott ki az irodából a folyosóra:
– Hányszor mondjam, hogy az ügyvéd úr délelőtt a herkópáternek sincs az irodájában. A törvényszéken beszél a bírókkal a maguk dolgában.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť