D. G. Gy. is megfelel magáért

Full text search

D. G. Gy. is megfelel magáért
…Nagyanyám, ahol darab ideig meghúzódtam, amikor éjszakázni kezdtem, és apámmal természetesen nem szerettem emiatt találkozni: figyelmesen végighallgatott, mikor legújabb barátomról, az ördöngös Kálnay Lászlóról beszámoltam neki. Szokása szerint még egyszer elmondatta velem éjszakai kimaradásom részletes történetét. Pontosan akarta tudni, hogy hányszor olvasta fel Kálnay László a Szegény Patyus437 históriáját. Másnap apámmal is beszélt titkon ebben az ügyben a körültekintő öreg hölgy, és aztán így szólt hozzám:
– Mondd meg új barátaidnak, Kálnay és Dálnoki uraknak, hogy üdvözletemet küldöm nekik. Hívd meg őket nevemben holnap estére ide, hozzám vacsorára. Ha a honvéd hadnagy úr idetalálna, őt is szívesen látom. Sajnos atyádnak el kellett utazni a fővárosba, s így nem vehet részt a baráti összejövetelen, amit eléggé sajnálok.
Nagyanyámra, született Radics Máriára azonban nyugodtan rá lehet bízni az ilyen vacsorakérdések elintézését. Még csak az ülőhelyek miatt sem jött zavarba, mert egyszerűen kerekasztalnál terített, és így mind a három vendég jól érezte magát. A havas teknőbe hűtött borok természetesen a színész bácsi közelében voltak elhelyezve, és ő megfelelt magáért. A vak Dillenberger poharát sohase emelte hiába szájához. Nagyanyám arra kérte Kálnay Lászlót, hogy a Szegény Patyust a Budapesti Hírlap-ból olvassa fel az ő kedvéért, mert a Béhá politikája inkább megközelíti az ő „politikai morál”-ját, mint a Nemzet-é. Kálnay László így is cselekedett. Majd, a felolvasás után a tüneményes eszű dáma az öreg színészt „vette munkába”.
– Hallottam, igazgató úr (mondta nagyanyám, miután D. G. Gy. negyvenévi vándorszínészkedése alatt egypár hétig a maga szakállára szervezett truppot, amíg Bényei, a magyar színészek pesti főinspektora sürgönyileg szétugrasztotta a jogosulatlan társulati szervezkedést), hallottam, igazgató úr, hogy egyszer II-ik Györgyöt ábrázolta valamely színdarabban. Érdekes története van ennek az angol királynak!
– Hm, nagyon érdekes, hogy a tekintetes asszony ismeri szerepeimet – szólt D. G. Gy. minden gyanakvás nélkül, és az üvegdugaszt kihúzta a borosüvegből, hogy az véletlenül bele ne fagyjon.
Nagyanyám már csak kötőtűi segítségével tudott beszélni, ugyanezért ecetvirágszínű félig kész harisnyáihoz intézte a szót:

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť