Hátrább az agarakkal, Szolnok!
Hátrább az agarakkal, Szolnok!
Kié a legjobb agár 1927-ben Magyarországon?
Kié a legjobb agár 1927-ben Magyarországon?
A Nyírben, október végén
Körülbelül erre a kérdésre felel meg az az agárverseny, amelyet a Szabolcs megyei Agarász Egylet a következő héten Nyíregyházán rendez; ősi szokás szerint napokra terjedő programmal fűszerezvén, garnírozván, ízesítvén azt az egyetlen délelőttöt, amikor a nyíregyházi határban az agárversenyt tartják. Így mondják a Nyírben:
– Mert voltaképpen akkor kezdődtek a sok mindenfele bajok, amikor már a háború előtti időkben kezdtük elhanyagolni apáink, őseink mulatságát: az agárversenyt; valamint az agártenyésztésre nem fordítottunk itt kellő gondot, hogy már szinte megelőztek bennünket a szolnokiak, a hevesiek, a bácskaiak – már Bihar is számítani kezdett valamit a világon, amikor végre észbe kaptunk mi, régi szabolcsi urak, és megint csak beengedtük a szobákba agarainkat, amelyeknek csak a tornácon volt szabad ásítozniok.
Október végén a Nyírben már körülbelül nincsen aktuálisabb téma az agárversenynél. A szüretekkel elkészültek mindenfelé. („Közepes, gyenge közepes” – mondják a napkoriak, akik a legjobb borokat termelik.) A présházak felől őszi ködbe vesző kalimpálással viszik az utolsó mustos hordókat a terhes szekerek a pincék felé. Varjú kíséri már a szőlőpásztort a füttyös rigó helyett. Melankolikusan hangzik az utolsó dióverés hangja, amelyet azokra az öregasszonyokra szoktak bízni, akik egyébként a világon már semmire nem alkalmatosak.
Útitársam tovább panaszolja a hibákat, amelyek az agarászatok körül a múltban történtek.
– Az öreg Kállay Andrásnak volt az a mondása, hogy a magyar nemességet szeretni kell. Hát ebbe a mondásba belemagyarázható az is, hogy a magyar agarakat is szeretni kell, mert ő volt a nemesemberek kutyája, akinek helye volt a Kúria belsejében, akár a gondjaiba merült gazda lábánál, akár pedig a kályha mellett. A többi kutya,420 vizsla, komondor, kuvasz, házőrző: az udvaron tanyázott, ahol maga volt. A farkaskutyát most sem nagyon ismerjük és szeretjük ezen a környéken, bár némely más vidékről ide kommandírozott katonatiszt hozott belőle mutatványt. Csak maradjon meg a kutya kutyának. A farkas farkasnak.
– Ama sok mindenféle cél között, amely őseinket erre a lapályos, szelíd területre vezette: bizonyára benne foglaltatott az agarászat célja is. Kutyával urak vadásznak, akik adnak valamit arra, hogy különb állatuk legyen, mint a parasztoknak. De hát a háború, de már a háború előtti világ sem kedvezett az úri tempóknak. Az lesz az igazi nagy magyar író, aki biztosan megírja annak a magyar nemesembernek a történetét, akinek az apja még kúriában lakott, a fiából pedig demokrata lett, mert más nem lehetett többé Magyarországon. Nem adtak neki máshol helyet, csak Vázsonyiék. Igaz, hogy már a régi függetlenségi világban is voltak itt, Szabolcsban egyesek, akik mindig a népet emlegették. Ámde akkor olyan kuruc korszak volt, hogy a vármegye csupa függetlenségi követet küldött az országgyűlésbe. A miniszterbeiktató Nyíregyháza lett hűtlen először a függetlenségi elvekhez, amikor az öreg Benyiczki Miksával szemben a kormánypárti Ferlicska Kálmánnak adta a mandátumot. Egyik olyan tirpák, mint a másik – vigasztalgattuk magunkat mi, megyei urak, és nem sok jelentőséget tulajdonítottunk a dolognak.
A Sóstó felé visz el utunk, ahol a mai Nyíregyháza modern városnegyedét építgeti.
– Hát hol is hagytuk el? – mond útitársam. – Hát agártörténetében kicsinyben benne van Magyarország története, mint ahogy a vízcsöppben a mindenség. Az agárnak fénykorát tévesen mondják a múlt század elejére, a Recsky Bandik, a Józsa Gyurik és más országos hírű urak idejére. Az agárnak fénykora véleményem szerint a szabadságharc utáni időben volt Magyarországon, amikor mindenfelé alakulgatni kezdtek az agarászegyletek. A Bach-korszakban az volt az osztrákok gyanúja, hogy nemzeti összeesküvések palástolására gyülekeznek egyletekbe az agarászok. Annál nagyobb kedvet kaptak uraink az efféle egyletekbe való belépésekhez. Mert hiszen ha már Kufsteinban nem szenvedhetett mindenki az imádott hazáért – igyekezett legalább itthon annyit vállalni a bajokból, amennyit elbírt. Az öreg Podmaniczky Geyza, az aszódi ágból volt az agáregyletek alapítgatója, négy lóval járta be Szabolcsot, a Bácskát, Hevest, hogy mindenütt421 agáregyleteket alapítson, amelyeknek aztán ő lett az országos elnöke. (Voltak ilyen szervező tehetségek a múlt században – például az öreg József főherceg is, aki az önkéntes tűzoltókat szervezte meg Magyarországon, csak a cigánysággal nem bírt, pedig ő volt a legfőbb patrónusuk.) Hát a mi szabolcsi egyletünk tán a legrégibb Magyarországon. Mindig volt – ha nem is működött.
Megnézzük most azt a nyíregyházi fogadót, a „Magyar Koroná”-hoz címezve, ahol az agarászok napokra tervezett összejövetele tervbe van véve. Bizony, más az, mint a „Régi Nap”, amelyet Jókai Mór írt regényében. Modern, nagyvilági szálló ez – még csak istálló, kocsiállás sincs benne. Vajon hová teszik az agarászok a fogataikat, amelyekkel büszkélkedni szokás a versenyhez való felvonuláskor. Útitársam elmereng:
– Hiszen bizonyosan sikerülni fog az idén is minden, mert jó kezekben van a rendezés. Jó a vendéglős, tűrhető a cigány. A szolnoki agarak megint csak kikapnak, ha ide merészkednek a szabolcsi homokra. Hátrább az agarakkal! – szokták mondani a szolnokiaknak. De hát hol van például Gencsy Berti, aki nyolcvannégy esztendős korában is lóra ült, és úgy vezette ki az agarászokat a verseny színhelyére. Hol van Gencsy Berti?
– Tán meghalt – vetem fel bátortalanul.
(1927)422
