3 A fadarab durrantása
3
A fadarab durrantása
A fadarab durrantása
– Összedűlt a boglya, de legalább kéznél volt a tüzelő – vigasztaltuk Szindbádot, hogy végleg búnak ne eressze a fejét.
– Igen, a porcelánkályha körül (amelyen szarvas és vadász figurája is volt, hogy el ne felejtsem) valóban megtelt a fáskosár azokkal az akácfadarabokkal, amelyeket úgy szeretek nézegetni, mintha mindegyik egy-egy darabja volna ifjúságomnak. – Kezembe vettem a fadarabot, megnéztem, megszagoltam. Igen, ez akác, bizonyára találkoztam vele valahol azokon az országutakon, amelyeket életemben bejártam. Akkor talán még kis fácska volt őkelme, amikor én a bajuszomat már pödörtem. De az akác gyorsan növekedik, hamar utolért a fa, és íme, az elmúlásban is megelőzött.
– Különösen tél elején, amikor az ember még nem szokta meg a fűtést, minden darab fához, mielőtt a tűzre vetettem volna, volt valamely mondanivalóm.
„Te ott virágoztál akkoriban az országúton, mikor Málcsi után jártam lóháton” – mondtam az egyik akácdarabnak.562
A fadarab, miután más nyelvet nem tudott, később a lángok közül: durrasztva felelt. Mintha így tett volna pontot a Málcsi és az én ismeretségemre, amelynek valóban vége lett.
