2
2
Lófeje lett Szilvainak, hogy talán még az a sportlady se ismerte volna fel, aki véletlenül barátnője volt, mint ahogy a sporttal foglalkozó uraknak (és kisebb rangúaknak is) mindig akadnak barátnőik, akik éppen úgy lelkesednek a Gyepért, mint más nők a szerelemért. Ilyen sportbarátság kötötte össze Kétévesynét és Szilvait, amíg az Szilvóriummá nem válott.
– Mindig mondta, szegény, hogy a versenyeket az utóbbi időben nem tartja reálisaknak, ugyanezért maga is felcsap versenylónak, hogy a formák tisztaságához hozzájáruljon. Majd ő rendet teremt a handicaperek számításaiban – mond Kétévesyné, elhagyott asszony mélabújával, amikor hiába várta a Gyepen Szilvait, hogy az megfelelő tanácsokat és tippeket adjon.
Az asszonyság magára maradva, jobbra-balra tájékozódott, mégpedig leginkább Szilvai régi barátainál, a már említett lóügynököknél és abrakmestereknél, akik természetesen „bolonddá tették” az asszonyságot, mint ez már a turfon szokás, ahol senki se mondja meg az „igazságot”.
Keserű napok következtek Kétévesynére Szilvai lóvá változása után. Csalódott Hajts, a híres zabszállító tippjeiben; elhagyta magát ámítani Nyurgonczyval, aki mindig a bookmakerek körül futkározott, sört, bort, uzsonnát hordott nekik a ringbe, így tájékozva volt a dolgokról, de az igazat mégse mondta meg. Szerelmi viszonyt kezdett Lófarkyval, egy tipszterrel, aki a legutálatosabb csaló volt Pesten, és a jó tippet, amelyet bizonyosan tudott, még a legbizalmasabb teázgatás közben sem árulta el az asszonyságnak.
Mit tegyek ezzel az emberrel, hogy végre valljon? – tűnődött sokszor Kétévesyné, midőn kedvességét hiába pazarolta el a megátalkodott tipszterre, aki nagyokat röhögött versenyek után. „Megmondtam előre, hogy Etyepetye nem állja a távot, de senki se hallgatott rám.” „Nekem ugyan kínálhatták a lemaradt favoritot! Én nem eszem meg az ilyen tésztát!” Lófarky, az utálatos tipszter még hasonló megjegyzéseket tett, amelyekből azt lehetett következtetni, hogy előre tudta a versenyek eredményét, de nem mondta meg senkinek, még Kétévesynének sem.
Az asszonyság rövidesen kiábrándult a tipszterből, és teljes szívvel visszatért Szilvaihoz, akiről már tudjuk, hogy „Szilvórium” név218 alatt, mint a versenylovak elnevezési szokása előírja, egyesítvén nevében az Sz és v betűket: javában tréningben, azaz idomítás alatt állott Lókötőnél, egy kisebb vidéki „istállóban”, ahol mindenféle kunsztokra tanították az ide rabságba került lovakat, hogy alkalomadtán ne csak az abrakjukat, de Lókötő úr kenyerét, fogolypástétomát, pálinkáját, pipázni való dohányát és a hölgyei örömére való kiadásait is megkeressék.
