2

Full text search

2
A vörös frakkos úriember a pokolnak egyik zugában kapott helyet, ahol éppen azoknak a nőknek tüzes kemencéjét kellett befűteni, akik valaha szerették.
Csak az ördögök gondolhatnak ki ilyen megbízást olyan úriember részére, aki egész életében udvarias volt a nőkhöz, gavallérosan felajánlotta mindig a szívét, az előadóképességét, kíséretét és kocsiját, sőt még néha életét is a nőknek, akik tetszését, helyeslését, vonzalmát megnyerték.
– Maholnap amúgy is minden állást a nőkkel töltenek be – mond Kastélyfi gróf, amikor a részére kijelölt helyen, a pokolban körülnézett, és ott csupa női ismerősre talált.
Itt énekelte az első kemencében főve Mariska, a pesti színház művésznője bájdalát:
– Szállj ide, szállj oda, fecskemadár…
Andalgósan, cigányosan a nótába belefeledkezve, a hangokba bebugyolálva, mint valami szoknyába, amelyet esőben a fejre hajtanak…
Mariska már ekkor tizedik éve énekelt a pokolban, és nagyon megörvendezett, amikor a vörös frakkos gróf néhány ismerős taktust dörcögtetve, mint valamely napok óta borotválatlan szakáll: beleénekelt a nótázásába.
– Kérdezd a rózsámat, mért csapodár – vitte a hangot Kastélyfi gróf, mint hajdanában.
De Mariska helyzetét látván, a fazékban, ahol főtt, majd később arcát megpillantva, amelyen meglehetősen látszottak nyomai az éjszakáknak, amelyeket álmatlanul, a csalódással, sírással, önmarcangolással töltött: sokkal kevesebb jelentőséget tulajdonított a fülbemászó, zsongító természetű dalnak, mint valaha életében.
Ráeszmélt, hogy a megejtő dalt bizonyára büntetésből kell énekelnie Mariskának ezen a daltalan, komor helyen, csak éppen piros csizmái nincsenek lábán, amely csizmákban széltében-hosszában végigtaposta a korabeli férfiakat, akik szívükre szorított kézzel vagy ajkukról csókot dobálva feszültek a nézőtéren.
Még hangzott a dal, amikor a gróf halk sarkantyúszóval, tisztelegve búcsúzott a művésznőtől.
– Ha még egyszer színpadon játszhatnék! – sóhajtott utána valami173 futamodó hang, mintha csak az ajtó vagy küszöb szólott volna, midőn az extraszobát, azaz az „egyest” elhagyta, ahol a művésznőt ismeretlen bűneiért külön kemencén főzték.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť