4
4
De megszólalt egy kisebb ibrikből ekkor Jozefin is, akinek nevét a rókavadász mindig pontosan „Josephin”-nek írta, némely napjain csak Josephine-nak, amikor egész életre szóló szerelméről biztosította.
– Én aztán igazán nem érdemeltem meg sorsomat, amelyet ön miatt szenvedek, tisztelt Kastélyfi úr – mond Jozefin, de hangjában most se volt igazán szemrehányás, harag vagy gyűlölködés, mert véletlenül azok közé a nők közé tartozott, akik komoly érzelemmel viseltettek egykor Kastélyfi úr iránt.
Szent és szegény leány volt, mégpedig a magánhivatalnoknői pályán, kis keresetéből tartotta el magát és öreg anyját. Komoly volt, megbízható, mint a legjobb svájci óra, a randevúkról (Budán) egy másodperccel sem késett, mint akár a hivatalából se késett volna.
Valami isteni csoda volt, hogy egy olyan semmirevaló, lelketlen, esztelen, félbolond embernek, mint Kastélyfinak: ilyen csodálatos nőbriliáns jusson birtokába.
Igaz, hogy négy esztendeig levelezett érte, mert ez a szerelem azok közé a nem mindennapi szerelmek közé tartozott, amelyek tulajdonképpen levelekben élik ki mámorukat, mindenhatóságukat, mindennapi boldogításukat, mert a posta hajlandó akár naponta vinni és hozni a levelet.
Persze, még ifjúkorban történt a levelezés, szép csomag, lila tintával teleírott papiros hirdette, hogy mennyire gondoltak egymásra175 Kastélyfi és „kis barátnője”. S addig tán boldogok is voltak, amíg csak leveleztek, préselt virágot, hajkoszorúcskákat, miegymást küldözgetvén egymásnak a boríték alatt.
A baj ott kezdődött, hogy Josephine kisasszony asszonybarátnőkre tett szert, akik szerelmi óráikat élvezetesen mondogatták el a romlatlan leánynak. S a fennálló barátság révén egy napon felszólította Kastélyfit, hogy tegye nejévé, még ha balkézről is.
A levelezés jóformán megszűnt, de jött a testi szerelem, amelynek bús végét mindnyájan ismerjük.
A felszólításért főtt most Josephine, az egyébként rendes, korrekt kisasszony a kis ibrikben, amelyből még mindig szerelmesen szólt Kastélyfihoz. (Ő mindvégig szerette a férfiút.)
– Csak jól rakja meg a tüzet, mert botorságomért, a maga elvesztéséért mindent megérdemlek. Talán még manapság is szeretne, ha békében hagyom.
Kastélyfi könnyezve tett eleget Josephine kívánságának, és sóhajtva ment tovább, az igaz szerelemre gondolva, amely a pokolban se múlik el.
