Bajor hegyi véreb
Bajor hegyi véreb
(Bayerischer Gebirgsschweisshund). Német vadászkutya, baváriai hegyikutyának is nevezik; eredete állítólag egészen a kelták idejére vezethető vissza. Ez túlzás, de annyi igaz, hogy már nagyon régen kialakultak a vadászkutyák két alaptípusának: a » kopóknak (hajtókutyák), valamint a vezető kutyáknak (» vérebek) az elődei.
Modern változata annak köszönheti létezését, hogy a » hannoveri véreb kissé nehézkes, erőteljes testalkatával a hegyvidékeken nem nagyon boldogult; ezért keresztezték a » tiroli kopóval. Hosszú évek munkája eredményeként létrejött egy kiváló vadászkutya. Nyomtartó képessége elmarad ugyan a hannoveri vérebé mögött, de hajszára kiváló; ennek ellenére hazájában nem túlzottan népszerű, holott az egyik legkönnyebben tenyészthető és tartható vadászkutya, ráadásul jól kezelhető, igénytelen, szikár szervezetű, bátor, jóindulatú eb.
Hasonlít a hannoveri vérebre, de annál nagyobb, mozgékonyabb és fürgébb. Lábai vékonyabb csontozatúak, feje keskenyebb, magasabban is hordja, mint a hannoveri, ajkai nem lógnak le annyira. Fogazata ollós harapású, orrtükre fekete. Szeme barna, füle nagy, lelógó, szorosan a fejéhez simul, az alsó vége lekerekedő. Nyaka izmos, mellkasa mély, de nem túl széles, háta hosszú, ágyéka széles, enyhe ívelésű. Hátulsó része kissé magasabb, mint a mellső. Végtagjai egyenesek, párhuzamosak, hosszúak, izmosak. Mancsa nem annyira erős, mint a hannoverié, karmai feketék. Farka közepes hosszúságú, lelóg. Szőrzete rövid, sűrű, a hasán és a combjain hosszabb, durvább; színe a vörös legkülönbözőbb árnyalatai, de lehet halványsárga is, egészen a zsemlyeszínűig. A füle, a farka, az arcorri része és a háta gyakran sötétebb. A kanok marmagassága 45-50, a szukáké 40-45 cm; testtömege 25-28 kg.
