alázat
alázat főnév -ot, -a (csak egyes számban)
1. Az a magatartás, viselkedés, amellyel vki elismeri saját függőségét, alárendeltségét, másnak a fensőbbségét, s amely rendsz. meghatározott társadalmi formákhoz igazodik. Jobbágyi, színlelt, szolgai alázat; alázattal járul vki elé; alázattal viseltetik vki iránt. Minden érdemit felejtve áll itt Szelid alázatban közöttünk. (Kisfaludy Sándor) Én nem voltam abból a fajtából, akit jobbá, finomabbá nevel az alázat. (Kaffka Margit)
2. (vallásügy) (Keresztényi) alázat: az az érzés, mely <A keresztény vallás felfogása szerint> az ember kicsinységének és bűnös voltának, valamint Isten nagyságának és szentségének tudatából származik. Keresztényi alázattal tűrte a csapásokat.
3. Az alázatnak (1–2) külső megnyilatkozása. Tekintetéből alázat áradt. Egy … bejáró asszony nyikorgatta meg óvatos alázattal a kapukilincset. (Kaffka Margit)
4. (1945 előtt) <Jelentését vesztett szóként alárendeltséget v. nagyfokú tisztelet kifejező állandósult szókapcsolatokban.> Alázattal jelentem; kérem alázattal. Szűcs Antal, 1327-es rendőrőrmester, alázattal jelentem a fogalmazó úrnak … (Kosztolányi Dezső)
