befordul
befordul tárgyatlan ige
1. Úgy kanyarodik vmely irányba, hogy viszonylag szűkebb helyre, két v. több oldalról is zárt területre (pl. utcára, udvarra stb.) jut. Befordul a mellékutcába. A tehén és hajtója egy közön befordulva, eltűntek szemei elől. (Eötvös József) A kocsi befordult az „Arzenál-utcába”. (Mikszáth Kálmán) Mikor … Zsuzsika befordult az udvarra, … rámnézett, s én ettől … ész nélkül rohantam haza. (Móricz Zsigmond) || a. Jobbra v. balra fordulva belép, betér vhova. Befordul az ajtón, a kapun. Befordúltam a konyhára. (Petőfi Sándor) Az út mellett, a csárdánál Hátha inni befordulnál! (Gyulai Pál)
2. <Személy> elalvás előtt a fal felé fordul az ágyban. Fordulj be és alugy Uram László király. (Arany János) Vitéz kis úr, Gyulai Pál úr, Azt üzeni, hogy nincs vége a dalnak! Nem halt meg ő, csak befordult a falnak. (Ady Endre)
3. (ritka) Befordul vmibe: vminek a belsejébe dől, zuhan, borul, esik; belefordul. A kocsi befordult az árokba. Majd befordult a Kristonék szekere egy kenderáztatóba. (Mikszáth Kálmán)
befordulás; beforduló; befordult.
