békebeli
békebeli [e-e] melléknév, (ritk.) -en [e]
<Háborús v. közvetlenül a háború utáni viszonyok szempontjából> a béke korszakára, állapotára jellemző; olyan, amilyen a háború előtt volt. Békebeli jókedv; békebeli minőség, viszonyok. A termelés túlszárnyalta a békebeli színvonalat. Az utolsó békebeli vonaton utaztunk, amely azonban emberekkel teletömött folyosóival s a lépcsőkre kicsurgó emberfürtjeivel egyben már az első háborús vonatnak is beillett. (Kuncz Aladár) Haladó íróhoz erőteljes szavak illenek, nem helyes a boldog és puha békebeli impresszionisták módján nyavalyákban tetszelegni. (Karinthy Frigyes)
