békétlen
békétlen [e] melléknév és főnév, (régies, választékos) békételen [e-e] (választékos)
I. melléknév -ül, -ebb [e]
1. A meglevő viszonyokkal elégedetlen, s ezért nyugtalan, zúgolódó, lázongó <személy, csoport>, békétlen ember, tömeg. Halj meg már bennem, te civódó magyar, Békétlen Koppány, hunn ördögök fia. (Ady Endre) || a. (rosszalló) A viszálykodásban, perpatvarban kedvét lelő <személy>; kötekedő. Békétlen vénasszony. Békétlen suhancok kezdték a verekedést.
2. Ilyen személyre valló, rá jellemző, tőle származó. Békétlen hangulat, szavak. Dombaynak nem tetszett ez a békétlen beszéd. (Jókai Mór) Békételen szivemnek Izenjetek vigaszt! (Tóth Árpád) || a. (régies, költői) Megoldást, megnyugvást türelmetlenül kereső, kutató. Gondolat ötlék Új s nagyot igérő, békétlen eszébe. (Vörösmarty Mihály) || b. (ritka) Megnyugodni nem tudó <személy>; nyughatatlan. Békétlen lélek.
3. (ritka) Türelmetlenséget kifejező <magatartás, megnyilatkozás>. Rányerített odakünn a sárga, Szegény! az abrakot békétlenül várta. (Arany János)
4. Olyan <állapot, közösség>, amelynek békéje, nyugalma megszűnt. Békétlen község, ország, otthon; békétlenül élnek egymás mellett. || a. Háborúsággal, viszállyal teli. Békétlen esztendők, napok.
II. főnév -t, -ek, -e [e, e] (régies, irodalmi nyelvben) Békétlen (1a) személy. A békétlenek Petur bán házában gyűltek össze. Vendégek jönnek vegyest békétlenekkel, kik komoran … leüldögélnek, isznak. (Katona József)
