bendő
bendő [e] főnév -t, -je [e], (népies) böndő
1. (állattan) A kérődző emlősök gyomrának a nyelőcsőhöz kapcsolódó része, amelybe a durván megrágott táplálék először kerül (sumen). A bendőből a recés gyomorba kerül a táplálék, s onnan kérődzi fel a jószág. || a. (gyak. rosszalló v. tréfás) Emberi gyomor, has. Korog a bendője; ehetik, amennyi a bendőjébe fér; ® megrakja a bendőt; ® teleeszi a bendőjét; megtömte, telerakta a bendő(jé)t. Tele bendővel könnyen beszél. Puháknak … hanyatt Heverni, és bendőjöket napunk meleg Sugáritól süttetni, kedvesebb. (Kisfaludy Sándor) [Az embernek] elég, ha napjában kétszer megrakja a bendőt. (Móricz Zsigmond) Az én | bendőm, a gyalázatos, | enni akar. (Szabó Lőrinc)
2. (ritka) Marha bendőjéből készült étel; pacal. Ha marha bendőből vagy disznó gömböcéből Bevertem [= belaktam] és ráittam a levét is, … Letorkolok minden rétort. (Arany János–Arisztophanész-fordítás)
3. jelzői használat(ban) is (tájszó) Kikészített marhabendő v. bő szájú, hasas cserépedény, korsó mint szállító és tároló eszköz. Bendőben tartja a lekvárt; két bendő lekvár. Beizenének a városba, hogy … tizenkét bendő túrót azonnal helybe küldjenek. (Jókai Mór)
bendőcske; bendőjű; bendős.
