biztos [2]
biztos [2] főnév -t, -ok, -a
1. Vmely meghatározott feladat elvégzésére a végrehajtó hatalom által sajátos jog- és hatáskörrel kiküldött hivatalos személy. Megyei, miniszteri, városi biztos; ® úti biztos. Nehány nap előtt egy török udvari biztos érkezett ide. (Széchenyi István) Lamberg … Mint királyi biztos, amint megjött, nyomban Ellenünk megkezdte dolgát alattomban. (Sárosy Gyula) A királyi biztos … indul Bécsbe jelenteni, hogy … rendet csinált. (Móricz Zsigmond)
2. (1945 előtt) Egyenruhás, legénységi állományú rendőr. Biztos úr: <az ilyen rendőr megszólításaként>. || a. (1945 előtt) Polgári biztos: polgári ruhában szolgálatot teljesítő detektív. || b. (régies) Csendbiztos. Add meg magad! kiálta a biztos, fegyverét a rablóra fogva. (Jókai Mór)
3. <1952 előtt a pénzügyőröknél> a szemlésznél kettővel magasabb rendfokozatú segédtiszt. Biztossá léptették elő.
4. (tájszó) <A kubikosoknál> munkavezető.
Szóösszetétel(ek): csendbiztos; hadbiztos; kormánybiztos; népbiztos; útbiztos; vizsgabiztos; vizsgálóbiztos.
biztosi.
