bukó [1]
bukó [1] melléknév és főnév
I. melléknév Olyan, aki, ami bukik. A víz alá bukó búbos vöcsök. Nincs … meg benne a külsőleg bukó, de erkölcsileg győző erény. (Gyulai Pál) És akkor is … a bukó nap Mámort adott egy ifjú vándorlónak. (Ady Endre)
II. főnév -t, -ja
1. (ritka) Az a személy, aki bukik. A két tárgyból bukók osztályt ismételnek. || a. (irodalmi nyelvben, régies) Esendő, gyarló személy. Nem küzdök-e hiába a tudás | … fegyverével Őellenek, kik közt mint menhely áll, Mely lankadástól óvja szívöket, Emelve a bukót: ez érzelem. (Madách Imre)
2. (csak határozó ragokkal) (ritka, választékos) Bukóban v. bukóra áll v. bukóban van: közel van a bukáshoz. Roppant zűrzavar Les … Egy kicsikart trónt mely bukóban áll. (Arany János–Shakespeare-fordítás)
3. (állattan) A récék rendjébe tartozó, kacsára emlékeztető madár; a magas északon honos, a mi vizeinken csak téli vendégként jelenik meg (Mergus). Kis, nagy, örvös bukó.
Szóösszetétel(ek): bukóakna; bukócsille; bukógalamb; bukókocsi; bukótaliga; bukóverem; bukóvilla; bukózsilip.
