büntetés
büntetés főnév -t, -ek, -e [ë, e]
A büntet igével kifejezett cselekvés, eljárás; az a cselekvés, hogy vkit, vmit büntetnek. A gonosztevő büntetése; a vétség büntetése. A gyermek nevelésében fontos a helyesen alkalmazott büntetés és jutalmazás. Folytonos büntetéssel nem érünk célt. || a. Ennek a megnyilvánulása, eredménye; az, amit a (meg)büntetett személynek el kell szenvednie. Elrettentő, fegyelmi, igazságos, igazságtalan, kegyetlen, példás, súlyos büntetés. Nem hat rá semmi büntetés. Megadással viselte el a büntetést. Nem kerüli el a büntetést. Elveszi méltó büntetését. Kiállotta, elszenvedte a büntetést. Büntetéssel sújt vkit. Inkább kegyelmedben, Mint büntetésedben Te irgalmad tündöklik. (Balassi Bálint) Nézd, uram, e csüggedést! – Király, | a bűntetés már ennek irgalom. (Katona József) Minthogy … a tanulást a szünidőben is félvállról vette, apja büntetésből eltiltotta őt a fürdéstől egy hétre. (Kosztolányi Dezső) || b. Vmely bűncselekmény, vétség, szabálysértés elkövetőjére a törvényben megállapított joghátrány, kellemetlen, szenvedéssel járó eljárás v. állapot, amelyet a bíró(ság) az elítéltre megtorlásul és bűnhődésül kiszab, kiró. Vmely büntetés terhe ® alatt v. mellett; kiszabja a büntetést vkire; kitölti, megkezdi büntetését; vmely büntetést ® mér vkire, vmire; ® rámér vmely büntetést vkire; végrehajtja a büntetést. || c. Büntetéspénz. Tíz forint büntetést fizetett.
Szóösszetétel(ek): 1. büntetésenyhítés; büntetésfeladat; büntetésidő; büntetésmód; büntetésnem; 2. botbüntetés; börtönbüntetés; fegyházbüntetés; fogházbüntetés; főbüntetés; halálbüntetés; mellékbüntetés; összbüntetés; pártbüntetés; pénzbüntetés; rendbüntetés.
büntetési.
