cselekvő
cselekvő [e-e] melléknév és főnév
I. melléknév -en [e] v. -leg, [e], -bb (irodalmi nyelvben)
1. Olyan <személy>, aki cselekszik. Az utasítás szerint cselekvő diplomata, küldött. || a. Olyan <személy>, aki alakítóan, irányítóan bele szokott avatkozni az események, dolgok menetébe; tevékeny, aktív. Szűkszavú, inkább cselekvő ember; az események cselekvő részese; cselekvően vesz részt valamiben. || b. Ilyen személyre jellemző, vele kapcs. <magatartás>. Cselekvőrészvétel, segítség. De hogy tudták volna azt elképzelni, hogy az a … cselekvő élet … ennyire semmibe hullott azóta. (Móricz Zsigmond)
2. (nyelvtudomány) Olyan ige(alak) v. mondat, amely azt fejezi ki, hogy a cselekvést maga az alany végzi. Cselekvő alany: az ilyen alakú igének főnévi, névmási alanya; cselekvő (ige)ragozás; cselekvő szerkezet.
3. (ritka, jogtudomány, kereskedelem, 1945 előtt) Olyan <dolog>, amellyel a tulajdonos rendelkezik, ami bizonyos jogokat ad; aktív. Cselekvő vagyon; a hagyaték cselekvő állapota.
II. főnév -t, -je [e] (rendsz. határozóraggal) (nyelvtudomány, iskolai) Cselekvő (I. 2) igealak v. igeragozás, ill. az ilyen igével alkotott szerkezet. A mondatot szenvedőből cselekvőbe tesszük. Most cselekvőben ragozzuk az igét.
cselekvőség.
