diakonus
diakonus [o v. ó] főnév -t, -ok, -a, (ritka) diákonus (régies írva: diaconus is) (vallásügy)
1. <A katolikus és görög keleti egyházban> szerpap. Mit mondanánk, ha a mi erdélyi püspökünket csak diákonus kisérvén, szamáron menne a gyűlésben? Azt mi szégyenlenők. (Mikes Kelemen) Nem akarjuk megbántani … a diaconust, akinek a functiók végett ott kell lenni a pap oldalánál. (Jókai Mór)
2. <Protestánsoknál> lelki gondozást, régebben a szegények gondozását is, hivatásszerűen végző, erre képesített, nem lelkészi jellegű személy.
diakonusi; diakonusság.
