dicséretes
dicséretes [i-e-ë v. í-e-ë] melléknév és főnév
I. melléknév -en, -ebb [e, e]
1. (irodalmi nyelvben) Dicséretet érdemlő, elismerésre méltó; jeles, kiváló. Dicséretes buzgalom, viselkedés. Az én szokásom a, hogy tíz órakor lefekszem … Ezt a dicséretes szokást mind télben, mind nyárban megtartom. (Mikes Kelemen) Dicséretes, barátom, önbizalmad. (Madách Imre) || a. (régies, költői) Dicsőséges, dicső. A győző seregek fejedelme, dicséretes Árpád … (Vörösmarty Mihály)
2. (iskolai, régies) Olyan <osztályzat>, amely az egyik legjobb (egyetemen, főiskolán a kitűnőnél gyengébb, a jónál jobb) értékelést jelenti. Dicséretes osztályzatot kapott.
II. főnév -t v. (csak a 1. jelentésben, ritka) -et [e], -ek, -e [ë, e] (régies)
1. (csak egyes számban) (régies) Dicsérendő, dicséretre méltó dolog, ill. elismerő jó vélemény. Nem sok dicséretest mondhatni róla. Az egész családról csak dicséretest mondhatok. (Tolnai Lajos)
2. (iskolai) Dicséretes (I. 2) osztályzat. Dicséretest kapott. Letévén az ügyvédi vizsgálatot, kitűnő helyett csak dicséretest kapott. (Vas Gereben)
dicséretesség.
