dikció
dikció főnév -t, -ja (régies írva: dictio is)
1. (régies, irodalmi nyelvben, újabban főleg bizalmas) Szónoklat, szónoki beszéd. Felszólítottak, hogy menjünk át az öreget megköszönteni … Elmondtam a dictiót. (Tompa Mihály) Elmondta a dikciót … Kíméletes, jóakaró figyelemmel hallgatta a ház, sőt meg is éljenezte a végén. (Mikszáth Kálmán)
2. (gúnyos, rosszalló) Ünnepélyeskedő, üres szólamokból álló szónoklat. Volt a gyűlésen dikció elég, de semmit nem határoztak.
3. (irodalomtudomány) <Irodalmi művekben> az előadásnak a stílusban és a belső ritmusban megnyilvánuló módja. Költői dikció. A szenvedély e tragédia dictióját nem szakítja foszlányokra. (Péterfy Jenő) Hősies [erőfeszítés] megküzdeni egy … ébredező nyelven a görög ritmus és klasszikus dikció … tömörségével és gazdagságával. (Babits Mihály)
4. (film, színház) <Szóbeli előadó művészetben> a szöveg előadásmódja, szövegmondás. A színésznek jó dikciója van.
dikciójú; dikciós.
