döglik
döglik tárgyatlan ige -ök, -esz [e]; -lött v. dögölt; -enék [e] v. dögölnék, -enél [e] v. dögölnél, -ene [e-e] v. dögölne [e] dögöljön; -eni [e] v. dögölni, (ritka) dögöl
1. <Állat járványban, tömegesen, egymás után> pusztul, hull. Döglik a marha. Baromfivészben döglenek a tyúkok. Megdöglött a süldő, koma! Annak deglik, kinek van! felel … a cigány. (Vas Gereben) || a. (ritka, durva) <Ember> tömegesen meghal; megdöglik. Dögöljetek, ti gaz nép, vesszetek! (Arany János–Arisztophanész-fordítás)
2. (átvitt értelemben, durva) <Ember> lustálkodik, hever, henyél. Egész nap az ágyban döglik. || a. (átvitt értelemben, durva) Alszik. Ez a kölyök egész nap ugrál, este mégsem akar dögleni. Dögölj már! Innen ki nem riasztják, mikor jóllakva döglik. (Jókai Mór) Holnap megint álmos lesz. – Kicsoda? – A Katica. Megint kilencig döglik majd. (Kosztolányi Dezső)
Szólás(ok): ld. légy.
Igekötős igék: bedöglik; beledöglik; eldöglik; kidöglik; ledöglik; megdöglik.
döglés; döglő.
