dohog
dohog ige -tam, -ott, -jon, (tájszó) duhog (hangutánzó)
1. tárgyatlan <Működő gép, gépi szerkezet stb.> ütemesen meg-megszakadó, tompa, fújtató hangot ad. Dohog a mozdony, a szivattyú. A malom éjjel-nappal duhogott. (Gárdonyi Géza) Én elmegyek most, hazamegyek, Már sziszeg, dohog a vonat. (Ady Endre) Gőzturbinák dohognak, transzmissziós szerkezet – a gyár lelke – hajtja a lendítőkerekeket. (Kosztolányi Dezső)
2. tárgyatlan (átvitt értelemben) Rosszallását, elégedetlenségét félig magában morogva, dünnyögve fejezi, nyilvánítja ki; csendesen mérgelődik. Az öreg egész nap csak dohogott. Dorottya, s akik már vénecskék, Dohognak magokban. (Csokonai Vitéz Mihály) Egy ősöm … dohog S kezemre csap a füstös pipaszárral. (Ady Endre) Szűk szobában … dohogva Bús lakó ül. (Juhász Gyula) || a. tárgyas (átvitt értelemben) Ilyen módon mond vmit. Néhány kelletlen szót dohogott. Nincs kenyér – dohogá egy vén csizmadia. (Tolnai Lajos) A szobrászné … dohogott valamit az urára. (Gárdonyi Géza)
dohogó.
