ebadta
ebadta [b-a] melléknév és főnév (népies, régies, ma kissé tréfás)
I. melléknév (főleg birtokos személyragos főnév előtt) Komisz, hitvány <személy>. Ebadta gazembere! Ebadta kölyke! Daloljatok hát, ebadta komédiásai! – türelmetlenkedett a török. (Gárdonyi Géza)
II. főnév ..tát, ..tája
1. <Megszólításként is:> komisz, hitvány ember. Most meglakol az ebadta. Te, ebadta, te sokszor olyat gondolsz … mintha én … gondoltam volna. (Petőfi Sándor) Bolonddá tett az ebadta. (Móra Ferenc)
2. Az ebadta szóval való enyhe szitok. Csak úgy dűlt a szájából a sok ebadta.
III. (indulatszó-szerűen) (határozott névelővel v. anélkül, csak ragtalanul v. tárgyraggal) Az ebadta! v. (az) ebadtát! v. ebadtája! v. (az) ebadtáját!: <bosszankodást, elégedetlenséget kifejező enyhébb szitokszó; kb. egyértékű ezekkel:> a kutyafáját!; a teremtésit! Két óráig húzott a vízből egy … kötelet, s … így kiáltott fel: ebadta, biz elvágta valaki a végit! (Tompa Mihály) Hej, sógor úr! Ébredjen, az ebadta! Délre jár az idő! (Mikszáth Kálmán)
