egyenest
egyenest [ëgyenëst] határozószó
1. Egyenes irányban; egyenes vonalban; pontosan a megnevezett irányban. A viradatnak legelső sugára Rá sütött egyenest faluja tornyára. (Petőfi Sándor) Az öreg … neki döfött egy pontnak nyugaton … Ott van a rácok városa egyenest! (Mikszáth Kálmán) || a. (katonaság) <Vezényszóként:> egyenesen előre (néha kanyarodás után). Század, irány … egyenest, lépés, indulj! || b. A szóban forgó síkra merőlegesen; szemközt. Szentkép, … ha egyenest nézték. (Rézsut nézve Garibaldit ábrázolta) (Mikszáth Kálmán) || c. Kitérés nélkül. Egyenest a város felé tartott. Egyenest erre jön. Ment egyenest a kis dombnak, hol párducos Árpád | … vezérivel állott. (Vörösmarty Mihály) Egészen egyenest a tanyába hajtattak. (Móricz Zsigmond)
2. Közvetlenül. Egyenest apjához fordult. Egyenest onnan jövök.
3. (elavult) Függőlegesen, nem ferdén, nem görbén. Összegörnyed Zsigmond király, Az elitélt egyenest áll. (Petőfi Sándor)
4. (átvitt értelemben) Habozás nélkül, rögtön. A vasfejű ember … nem kérdezte, hogy szabad-e vagy nem, hanem egyenest átkotródott a nyíláson. (népköltés) [Amint hazatért,] megy egyenest az apjához, s elmondja, hogy a réghídig volt. (Benedek Elek)
5. (átvitt értelemben, ritka) Kertelés nélkül; nyíltan, őszintén, egyenesen. Megmondtam neki egyenest.
6. (gyak. sőt szóval kapcs.) (átvitt értelemben) Határozottan, valósággal. Egyenest kényszerített. [Téged nem hívtak?] – Sőt egyenest lebeszéltek róla!
Szóösszetétel(ek): homlokegyenest.
