egyensúly
egyensúly [ëgyensúly] főnév
1. Vmely testnek olyan helyzete, amelyben az ellentétes irányból ható erők egyenlők, s ezért a test megmarad nyugalmi állapotában v. egyenletes mozgásában. Biztos, fizikai, ingatag egyensúly; az egyensúly helyreáll; ® megbillen az egyensúlya vminek, vkinek; a mérleg egyensúlyban van; kibillen egyensúlyából; ® elveszti egyensúlyát; az egyensúlyt helyreállítja. A síkos úton elvesztette egyensúlyát, és felbukott. Elvesztettem az egyensúlyt, és dörömbölve ugrottam a gondolába. (Herczeg Ferenc)
2. (átvitt értelemben) Az az állapot, amelyben az ellentétes mozzanatok, körülmények, hatások v. törekvések kiegyenlítik egymást. Hatalmi egyensúly; lelki egyensúly: a lélek kiegyensúlyozott, nyugodt állapota; ® pénzügyi egyensúly; politikai egyensúly; az államháztartás egyensúlya; az árak és bérek egyensúlya. Várta a fordulatot, mely majd megint mindent a régi, boldog egyensúlyba billent. (Kosztolányi Dezső) Szeretet őrzi | a rend egyensulyát. (Szabó Lőrinc)
Szóösszetétel(ek): egyensúlyérzék.
egyensúlyi.
