éh
éh [é v. éh] melléknév és főnév (régies, költői)
I. melléknév Éhes. Szóláshasonlat(ok): (tájszó, durva) Lesi v. várja, mint éh ® tyúk a taknyot. A dögevő madarak seregenként szállanak erre, Csonttal tengődő rókák, éh farkasok. (Vörösmarty Mihály) Temetetlen testek, Mikre éh keselyűk, hollók gyülekeztek! (Arany János)
II. főnév -et [éhët], -e [éhe] (csak egyes számban)
1. Éhség. Csillapítja, elüti az éhét. Éhe kenyérnek, éhe a Szónak, | Éhe a Szépnek hajt titeket. (Ady Endre)
2. Éhes v. éhező ember. Ételt ki ád az éhnek, és italt A lankadónak …? (Vörösmarty Mihály)
