ékel
ékel [e] tárgyas ige -t, -jen [ë]
1. Azzal van elfoglalva, hogy vmit ékkel megszorít, vmibe éket ver, hogy feszesebbé tegye. Ékeli a fejszenyelet.
2. Ékkel hasít, ék segítségével szétfeszíteni igyekszik vmit. Ékelni kell ezt a tuskót, különben nem vágod fel soha.
3. (műszaki nyelv) <Ács és asztalos a gerendákat> olyképpen erősíti vagy magasítja, hogy a gerenda ékszerű kiképzését beilleszti a másik alkatrészbe. A gerendát a tartóoszlopba ékeli.
4. (átvitt értelemben) Vkik, vmik közé ékeli magát: közéjük erőszakosan behatolva, benyomulva ott lábát megveti, s az összeköttetést, a közvetlen érintkezést lehetetlenné teszi. Az ellenség közénk ékelte magát. Gyanakvás ékelte magát közéjük. Távolítsd el Arakcsejeffet, aki közéd és a nemzet közé ékelte magát. (Jókai Mór)
Igekötős igék: beékel; beleékel; kiékel; megékel; összeékel.
ékelés; ékelő; ékelt.
