elbájol
elbájol tárgyas ige (irodalmi nyelvben)
Vki kedvességével, szépségével, vmi szelíd bájával eltöltve megragad, elbűvöl, megejt vkit, vmit. Elbájolta a leány. Szépsége elbájolta a társaságot. A vidék elbájolta az utasokat. Elbájolta az andalító ének, zene. Ha te tudnád – ah, ha tudnád – Elbájoltál véghetetlen! (Petőfi Sándor) Midőn ama szép korra eljutának, Melyben már az ifju örvend a leánynak, Mikor elbájolja minden, ami szűzi, … Szerelmére gyúltak ketten egy leánynak. (Arany János) || a. (tárgy nélkül) Beatricenek … szavai … Dantet boldoggá teszik! Ilyenkor van … nyelvében … abból a mosolyból, mely a későbbi festők madonnáin annyira elbájol. (Péterfy Jenő) || b. (ritka) Hatalmába kerít, rabul ejt vkit. Míg csak minden báj nem egyesül egy asszonyban, engem egyik se bájol el. (Arany László–Shakespeare-fordítás)
elbájolás; elbájoló; elbájolt.
