elégség
elégség [ë v. e] főnév -et, -e [ë, e] (csak egyes számban) (régies, népies)
1. Vminek elegendő, elégséges volta; ill. az a mennyiség, mely a szükségletet fedezi. Mivel az Alföld búzatermelő, a kenyér határtalanul fogyasztható … Arra nincs eset, hogy a kenyér elégségében hiányt tenne bárki is: termelő gazdák és azoknak alkalmazottai. (Móricz Zsigmond)
2. Vminek, főként hiánynak, szükségletnek betöltése, kielégítése; ill. vmivel való betelés, jóllakás, kielégülés, megelégedés. Elégséget tesz vkinek: kielégít vkit. Széllel akarja tölteni gyomrát valaki [= az, aki] elégséget keres a világ javaiban. (Pázmány Péter) Új kivánat jő az elégség helyébe. (Kisfaludy Károly)
