elénekel
elénekel [l-é] ige
1. tárgyas Énekszóval előad vmit. Elénekel egy dalt. Felállva elénekelték a magyar himnuszt. Mariska elénekelte rövid belépő dalát. (Herczeg Ferenc) || a. tárgyas (régies) <Halottat> énekszóval elbúcsúztat. Ötivel-hatával hordják ki a halottakat, s mind a Pista ablaka alatt éneklik el őket. (Jókai Mór) Megindult … oly nyugodt szívvel, mintha valami halottat kellett volna neki elénekelni valahol. (Tolnai Lajos)
2. tárgyatlan Hosszabb ideig énekel. Elénekel akár reggelig is. || a. tárgyas (ritka) <Időt> énekléssel eltölt. Elénekelte az időt.
elénekelget; elénekelt; elénekeltet; eléneklés; eléneklő.
