1. Eszéből, emlékezetéből kimenni, eltűnni enged vmit; nem emlékszik, nem gondol rá többet. Elfelejt egy nevet. Már elfelejtette bosszúságát. Hamar elfelejti, amit tanult. Úgy szeretem már Rodostót, hogy el nem felejthetem Zágont. (Mikes Kelemen) Anyját látja jőni a korlátok felől. | Elfelejtett mindent és futott elébe. (Arany János) Soha sem felejtettem el az illatot, ami ennek az asszonynak hajából, arcából, nyakából áradt. (Kuncz Aladár) || a. (átvitt értelemben) Elfelejt vmit: idők folyamán, a fejlődés során túljut vmin, s ezért nem gondol már rá, már nem törődik vele. Már el is felejtettük az inflációt. Áldott magánosság! … Végetlen álmaidba elfelejtem Világi szenvedésemet. (Csokonai Vitéz Mihály) || b. <Jótettet> nem tart többé emlékezetében, s így már nem gondol rá hálával. Elfelejtette, amit vele tettünk. Míg élek, sem felejtem el. || c. <Személyt> emlékezetéből és érzelmi világából eltűnni enged; elhidegül iránta, hűtlen lesz hozzá. Elfelejtette régi szeretőjét. Élj szerencsésen, s ne felejts el engem! (Berzsenyi Dániel) || d. <Szerzett ügyességet, begyakorolt mesterségbeli fogást> már nem tud. Elfelejtett sakkozni. Már elfelejtette, hogyan kell a kesztyű kötését elkezdeni.
2. <Vmely helyzetet v. gondolatot> többé-kevésbé akaratlanul figyelmen kívül hagy, nem törődik vele. Elfelejti apja intelmét. Elfelejti, hogy hol van. Rójja fel a kapu félfájára, hogy el ne felejtse. | Háromszor veri ezt kenden Lúdas Matyi vissza! (Fazekas Mihály)
Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?
Vyhľadávajte v desiatkach miliónov novín, denníkov a týždenníkov, športových časopisov a časopisov pre ženy!