elkallódik
elkallódik tárgyatlan ige
1. <Tárgy, jószág, rendsz. több kézen, több helyen megfordulva, ill. több más (fontosabb) dolog közé kerülve kellő gond, figyelem, érdek hiányában> elvész, elhányódik, veszendőbe megy, szőrén-szálán eltűnik. A levél elkallódott a postán. A szép régi könyv elkallódott. Szemüvege az éjszaka valahol elkallódott. (Kosztolányi Dezső) A levél hónapokig utazott oda és vissza, míg elkallódott végre. (Karinthy Frigyes)
2. (kissé választékos) <Személy, tehetség a kellő kibontakozási lehetőség, kedvező körülmény, ill. a kívánatos gond, figyelem hiányában a kifejlődés szempontjából> elvész a többi között; nem tud megfelelően érvényesülni, kiemelkedni. Mennyi nagy tehetség kallódott el régen a falvakban! Hagyták, hogy a tehetséges fiatal művész elkallódjék. || a. (régies) <Vki az élet viszontagságai közt, az események forgatagában> szem elől tűnik, nem tudni, hová lesz. Vicispán, főjegyző, szolgabíró … elkallódott, elfújta a szél mint a polyvát. (Mikszáth Kálmán)
3. (régies) <Vmi kézről kézre járva, ill. a sűrű használatban> elkopik, elrongálódik. A Magyar Híradó … a sarkain elkallódva, a szélein bekunkorodva … visszakerült hozzá. (Jókai Mór)
elkallódás; elkallódó; elkallódott.
