elkel
elkel tárgyatlan ige, (csak jelentő mód jelen egyes 3. személyben népies, régies) elkél
1. <Áru> vevőre talál, megvásárolják. A jegyek már napokkal előbb elkeltek. Kis ibolyáim mind elkeltek. (Madách Imre) A bognárral nem igen lehet alkudni, mert a kocsi nem kér ételt: ha nem kel el, hazaviszi. (Tömörkény István) A citadella lakói szokatlan érdeklődést mutattak, s az első előadásra a jegyek már el is keltek. (Kuncz Aladár)
2. (felszólító módban nem haszn.) (átvitt értelemben) Elkel vmi: szükség van rá, éppen helyénvaló. Elkelne egy kis eső. Elkel még egy szeletke pástétom. Elkel egy kis lecke önöknek is, férfiak! (Mikszáth Kálmán) Nem valami pazar a berendezésük. Éppen elkel náluk egy szekrény. (Nagy Lajos) || a. Vki, vmi elkel vminek: vmire alkalmazható, vkinek a szerepét betöltheti; vminek beillik. Olyan jól ismeri a várost, hogy idegenvezetőnek is elkelne. A szunyogok itten akkorákra nőttek, Hogy ökrök gyanánt is máshol elkelnének. (Petőfi Sándor)
3. <Tészta> túlságosan megkel. Vigyázz, el ne keljen a tészta! Elkelt a kalács.
elkelés; elkeleszt; elkelő; elkelt.
