elordít
elordít [l-o] ige
1. tárgyatlan Úgy ordít (2–3), hogy ordítása bizonyos távolságra elhallatszik. Elordít a falu túlsó végére.
2. tárgyatlan Bizonyos ideig ordít (2, 3). A gyerek elordít egy fél óráig is.
3. tárgyas Ordítva (2) elmond, elkiált vmit. Háromszor is elordították a nevét, míg végre meghallotta. Az éjjeli őr … ablaka alatt ordítá el a reggeli négy órát. (Vörösmarty Mihály) A tisztelgő csapat csak a piruló Rózsi s a … jegyző előtt … ordíthatta el jókívánatait. (Eötvös József)
4. Elordítja magát: hirtelen ordító hangot hallat, ordítani kezd. Az oroszlán elordította magát. Elordítja magát keserves haraggal, S mégyen uj csatára köszörült fogakkal. (Arany János) || a. Elordítja magát: <vmely erős testi v. lelki hatásra> hirtelen nagyot kiált, egyet ordít (1, 2). A bokáját ért rúgásra elordította magát. Ijedtében elordította magát.
elordítás; elordító; elordított.
