eső [2]
eső [2] [eső v. esső] főnév -t, -je [e]
Vízcseppek alakjában lehulló csapadék (1). Csendes, langyos, permetező, szakadó, zuhogó eső; havas, jeges eső; ® ólmos eső; ® ónos eső; nyári, őszi, országos eső; ® pásztás eső; csepeg, eláll, esik, megered, szakad, zuhog az eső; esik eső karikára ¬; ® pásztá(k)ban esik az eső; ® rákezd(i) az eső; sok eső esett ¬ arrafelé; ® lóg az eső (lába); esőre ® áll az idő; esőre ® hajlik az idő; esőt ® kap. Szóláshasonlat(ok): úgy dől, ömlik az eső, mintha ® dézsából öntenék. Ess tehát kedves kis eső! locsolgasd A megijjedt nép sanyarú vetését. (Fazekas Mihály) S elindultunk a halk esőben … (Tóth Árpád) Jer ki, kedves, az esőtől minden újra friss. (Babits Mihály)
Szólás(ok): eső után köpönyeg: elszenvedett kár után már hiábavaló óvatosság, védekezés; (népies) adtál Uram esőt, nincs köszönet benne: rosszul ütött ki, csak bajt, kárt okozott, amire vártunk, amit kívántunk; ld. még szamár.
Szóösszetétel(ek): 1. esőeloszlás; esőfelleg; esőhiány; esőhozó; esőlé; esőszagú; esőszem; esőszitálás; esőszükséglet; esőverte; 2. aranyeső; daraeső; jégeső; kéneső;• véreső; virágeső; záporeső.
A szócikk utolsóelőtti sorában, az Szóösszetétel(ek): 2. jelzésű felsorolásból törlendő a kéneső
esőtlen.
