esztelen
esztelen [e-e-e] melléknév és főnév
I. melléknév -ül, -ebb [e]
1. Olyan <személy>, akinek nincs (magához való) esze; dőre. Esztelen bolond, leány. A bölcs szánalmas megvetéssel tekinte az esztelen ifjúra. (Jókai Mór)
2. Ilyen személyre jellemző, tőle származó, értelmetlen, balga, esztelenséget kifejező <cselekedet, magatartás>. Esztelen beszéd, cselekedet, divat, gondolat, gyűlölködés, intézkedés, pazarlás, szórakozás; esztelenül viselkedik. Esztelen iszonyokon ment át Európa (esztelen volt az én életem is): jöjjön most már az Ész! (Babits Mihály) Esztelen álmokba menekszel. (Szabó Lőrinc) || a. Meggondolatlan, hebehurgya. Esztelen lépés, nyilatkozat. Ne légy ily esztelen! Szégyenli esztelen csacsogását. (Péterfy Jenő)
II. főnév -t, -ek, -je [ë, e] Esztelen személy. Esztelenek! azt hitték, hogy Tepelenti fölött kacagni lehet. (Jókai Mór)
