étel
étel [e] főnév -t, -ek, -e [ë, e]
1. Sütéssel, főzéssel, ízesítéssel evésre alkalmassá tett emberi táplálék. ® Fád étel; főtt, hideg étel; ® hirtelen étel; meleg étel; tejes étel; ® tésztás étel; két tál étel; az étel csak ® keresztülmegy rajta; az étel megromlik, odaég; ® kifordul az étel a szájából; ® válogat az ételben; ® behányja magába az ételt; ételt főz, melegít; megkóstolja az ételt; (tréfás) ® gallérja mögé hányja az ételt; ® tömi magába az ételt. Kendhez, ha megtetszem, feleségül megyek. | Addig megtanúlok szőni, fonni, varrni, | A fáradt gazdának jó ételt habarni. (Vörösmarty Mihály) Szalonnát süt, hogy … ha már ilyen korán kelnek útra, egyenek valami meleg ételt az aprók. (Tömörkény István) || a. Egyetlen étkezési alkalomra készített ilyen táplálék v. ilyenek összessége. Ételek, italok nagy bőségben voltak. Siessetek, elhűl az étel! Hozzá se nyúl az ételhez. Elnyűtt, szegény pusztai asszony volt, bizonyosan az urának vitt valahová ételt. (Móricz Zsigmond)
2. (ritka) Eledel, élelem. Nyers étel; a madarak étele. Serkentő ételt ad a méheknek. Az ételt a táskába teszi. Mit néki [= a befogott csikónak] az étel S a hiu fény! megelégszik ő a pusztai gyeppel. (Petőfi Sándor) E szép sziget Ételt italt terem. (Arany János)
3. (régies) Evés, étkezés. Étel előtt; étel közben. Az ételednél undorodásba jőjj | … gyötörjön | éhséged! (Katona József)
Szóösszetétel(ek): 1. ételadag; ételár; ételbűz; ételcsomag; ételdoboz; ételfelvonó; ételgyár; ételhamisítás; ételhulladék; ételkosár; étellift; ételpecsét; ételpép; ételszállító; ételszekrény; ételvivő; ételzsír; 2. egytálétel; előétel; halétel; húsétel; készétel; utóétel; vastagétel; védőétel.
