fecsegés
fecsegés [ë-ë] főnév -t, -ek, -e [ë, e], (népies) föcsögés
1. (rosszalló) A fecseg igével kifejezett cselekvés; haszontalan, tartalmatlan, üres beszéd; locsogás. Állandó fecsegéssel zavarták az előadót. A megbeszélés általános fecsegéssé fajult. Szólj! s ki vagy, elmondom … | Nékem üres fecsegőt fest az üres fecsegés. (Kazinczy Ferenc) Megvetéssel nézett mindazokra, akik haszontalan fecsegéssel töltötték az időt. (Krúdy Gyula) Nők lengették sötét fürtjeiket, | és ha társultak utadhoz, … örök-részegen | bámultad őket, … édes szívüket | és még édesebb fecsegésüket. (Szabó Lőrinc) || a. (rosszalló) Alaptalan beszéd, pletyka. Komolytalan fecsegés. Nem adok az ilyen fecsegésre.
2. (ritka) Hosszas (madár)csiripelés, csivogás. A madár … odarepült … víg fecsegéssel. (Jókai Mór) || a. (átvitt értelemben, ritka, irodalmi nyelvben) Halk (patak)csobogás. A kis patak andalító, játékos fecsegése.
fecsegési.
