feddő
feddő [ë v. e] melléknév -n (-en) v. -leg [e], -bb (választékos)
Olyan <személy>, aki fedd, dorgál vkit. A fiát feddő apa a maga ifjúkorára hivatkozott. || a. Ilyen személytől származó, feddést tartalmazó, feddést kifejező. Feddő beszéd; (irodalomtudomány) feddő ének: olyan lírai költemény, amelyben a szerző a nemzetet sújtó csapásokért, szenvedésekért az egyes, főképpen vezető szerepű társadalmi osztályokat, csoportokat feddi, korholja, s amely nálunk főleg a XVI. század protestáns költőinek volt kedvelt műfaja; feddő szavak, tekintet. Feddőleg nézett rám. [A leányka,] hogy a patakhoz eljutott, Feddőleg ilyen szókat hallatott: | „ … te későn hű patak! | … Eltávozál … A csalfa báju messze téreken. (Vörösmarty Mihály) Hogyha magába fogadt az öröklét bölcseje, a sír: Akkor béke veled, … Feddő kérdésem nem fogja zavarni nyugalmad. (Petőfi Sándor)
