feláldoz
feláldoz [l-á] tárgyas ige föláldoz
1. (vallásügy) <Értékes dolgot v. élőlényt> hálája, imádata jeléül v. engesztelésképpen vmely természetfeletti hatalomnak felajánlva ünnepi szertartás keretében, rendsz. tűzzel megsemmisít, ill. megöl. Feláldozott egy fekete bárányt. A régiek feláldozták az isteneknek termésük első zsengéjét. || a. Feláldozza magát vmiért: önként választja a halált vmely eszméért. Dugonics Titusz feláldozta magát a hazáért.
2. (átvitt értelemben) Feláldoz vmit: vkinek, vminek az érdekében önként lemond vmiről, döntésével veszni hagy, pusztulni enged vmit, ami önmagában v. neki becses v. kedves. Életét feláldozza vkiért v. vmiért: a) meghal vkiért v. vmiért; b) (átvitt értelemben) lemond a boldogságról vki v. vmi kedvéért. Feláldozza vasárnapi pihenőjét. Szerelmemért föláldozom Az életet, Szabadságért föláldozom Szerelmemet. (Petőfi Sándor) Mért áldozod fel a nap kéjeit, … És nem bízod gondját nagy terveidnek A rabszolgára …? (Madách Imre) || a. (átvitt értelemben) Feláldozza magát: nem kímélve magát tönkreteszi egészségét, odaadja kényelmét stb. vkiért v. vmiért. Az anya feláldozza magát családjáért. Az igaz virtus feláldozza magát, S nem kéri senkitől érdeme jutalmát. (Berzsenyi Dániel)
feláldozás; feláldozható; feláldozó; feláldozott.
